Serpenyős csirkemellkockák tzatzikivel
Ez a serpenyős "gyros" minden előkészülettel, valamint sütéssel együtt is kevesebb mint fél óra alatt kész van, bármennyire hihetetlennek hangzik is. A húsnak elég 5-6 perc pirítás a kellő hőfokon, és a tzatzikivel sem kell sokat bajlódnunk. Persze azt azért hozzáteszem, hogy mind a húsnak, mind a salátának jót tesz néhány óra pihenés a hűtőben, de ez nem elvárás.
Hozzávalók 2 főre
a húshoz:
30 dkg csirkemell
2 púpozott tk. gyros fűszerkeverék (sótlan)
1 mk. só
2 ek. olívaolaj
a tzatzikihez:
1 db kígyóuborka
350 ml natúr joghurt
1 késhegynyi fokhagyma-granulátum (vagy 2 gerezd fokhagyma)
1 ek. olívaolaj
1 tk. só
A csirkemellet megmosom, papírtörlőn leitatom róla a vizet, majd
közepes méretű kockákra darabolom.
Egy keverőtálba teszem,
megszórom a fűszerkeverékkel, sóval.
Meglocsolom az olívaolajjal, és kézzel alaposan összekeverem.
Egy serpenyőt felhevítek, amiben időnként átforgatva, közepesnél kissé magasabb hőfokon addig pirítom a húsdarabokat,
míg azok mindenhol kifehérednek.
A kígyóuborkát lereszelem, meghintem az 1 tk. sóval, kézzel picit átgyúrom, majd 15 percig állni hagyom, hogy levet eresszen.
A joghurtot, fokhagyma-granulátumot és az olívaolajat
gondosan elegyítem.
Az uborka levét amennyire csak tudom, kinyomkodom, és a zöldségreszeléket a joghurthoz keverem.

Máris tálalható a szuper gyors ebéd :)