Túrós zabzsemle

Ez a zsemle dagasztás, kelesztés nélkül készül, mérlegen, keverőtálon és tepsin kívül egyéb eszközre nincs is szükségünk. Mindössze 5 összetevőt felhasználva, nagyjából 45 perc alatt illatozó, pirosra sült, ropogós zsemléket tehetünk az asztalra.


Hozzávalók 5 zsemléhez:
250 g darált zabpehely
300 g zsírszegény túró
1 cs. instant élesztő
2 tojás
2 tk. só

Első lépésként előmelegítem a sütőt 200 fokra.






Az összes hozzávalót egy keverőtálba teszem,






és kézzel alaposan összedolgozom.






Egy tepsit kibélelek sütőpapírral.






A túrós-zabos masszából nedves kézzel teniszlabdányi golyókat formálok, amiket picit ellapítva a tepsire helyezek.






Vizezett, éles késsel kereszt alakban bevágom a zsemléket, majd az előmelegedett sütőben 30 perc alatt készre sütöm őket.






A tetejét megszórhatjuk mákkal, lenmaggal, szezámmaggal, akár nagy szemű sóval, enyhén a tésztába nyomkodva, hogy ne szóródjanak le. Bárhogy készítjük is, mindenki lelkesedni fog érte!