Sütőben sült rántott csirkemell burgonyapürével

Egyik alkalommal rántott húst terveztem készíteni. Egészen a panírozásig jutottam, mire tudatosult bennem, nincs itthon olaj... Akkor próbáltam ki először, hogy olajban való sütés helyett tepsiben, sütőben sütöttem meg, akkor éppen a karajt. Azóta nálunk nem készült semmilyen rántott dolog, de még fasírt sem olajban. A csirkemell szaftos marad, a bundája ropogós, egyszerűen fantasztikus!


Hozzávalók 2 főre
a húshoz:
40 dkg csirkemell
ízlés szerint só
ízlés szerint bors
liszt
zsemlemorzsa
2 db tojás

a körethez:
5 közepes krumpli
körülbelül 2 dkg vaj
1-1,5 dl főzőtejszín
2 csipet só






A csirkemellet megmosom, papírtörlővel leitatom róla a vizet.








Egy élesebb késsel hosszában félbevágom, 






majd a szeletek mindkét felét sózom, borsozom.





A panírozáshoz előkészítem a lisztet, a tojásokat - amiket előzőleg egy kevés sóval felvertem -, valamint a zsemlemorzsát.






Egy közepes méretű tepsit sütőpapírral kibélelek,






azt néhány csepp olívaolajjal megkenem.






A szeletek mindkét oldalát először lisztbe,






majd tojásba,






végül zsemlemorzsába forgatom.






A húsokat panírozás után a sütőpapírra fektetem,





majd "tetejüket" ecset segítségével, olívaolajjal megkenem. Nem kell vastagon, csak épp a felszínük legyen olajos.
180 fokra előmelegített sütőben, 25 percig sütöm őket,





majd kiveszem a tepsit a sütőből, és a szeleteket megfordítom. További 10 perc pirítás után elkészült a rántott csirkemell.





A krumplikat meghámozom, megmosom,






kockákra vágom,






és sós vízben puhára főzöm.






Amikor megfőtt, leszűröm róla a vizet, hozzáadom a vajat, még egy kevés sót.






A vajjal együtt, krumplinyomó segítségével alaposan áttöröm,







beleöntöm a tejszínt. Visszateszem a tűzhelyre, és takarék láng felett addig keverem, míg fel nem veszi az összes folyadékot, krémessé válik.







Jó étvágyat!