Sajtos kifli

Van, hogy úgy adódik, nincs kedvünk a bolti pékárukhoz, vagy egészen egyszerűen elfogy itthon a zsemle, vagy kenyér, olyankor készítem el ezt az isteni finom, pehelykönnyű sajtos kiflit. Bár korábban még sosem fordult elő, most igazán hadirokkantra sikerültek, mindjárt láthatjátok, miért is :).


Hozzávalók 6 kiflihez:
450 g finomliszt
3 dl tej
50 g vaj
1 cs. instant élesztő
1 kk. kristálycukor
1 tk. só
+ kevés langyos tej a kenéshez






Első és egyik legfontosabb lépésként a tejet a cukorral felmelegítem, de semmiképp sem forróra!






Egy nagyobb bögrébe, akár mérőpohárba töltöm, beleszórom az élesztőt, és elkeverem.






Konyharuhával letakarva, körülbelül 10 percig futtatom az élesztőt.





A vajat felolvasztom, majd langyosra hűtöm. Nyugodtan készíthetitek abban a lábasban, amiben a tej is melegedett, ahogy én is tettem, úgyis egy helyre megy :).






A kimért liszthez hozzáadom a sót,





amit elkeverek vele.
Erre azért van szükség, mert a só, közvetlenül találkozva az élesztővel, szétfolyatja azt.





Az élesztős tejet, a vajat ráöntöm a lisztre.



Alaposan megdagasztom, egészen addig folytatva a műveletet, míg az edénytől teljesen el nem válik a tészta.
Ha túl puhának érezzük, pici lisztet eldolgozhatunk benne pluszban; ha túl kemény lenne, abban az esetben öntsünk hozzá még egy pici langyos tejet!






Az edény alját, majd a tészta tetejét is picit belisztezem, és konyharuhával letakarva, meleg helyen, 1 órán át hagyom kelni.






Gyönyörű lett a tészta, legalább duplájára kelt.






A tálból lisztezett felületre borítom,





a kezemmel óvatosan kör alakúra húzgálom.





Ezt követően hat részre, nagyjából háromszög alakra vágom a tésztát.





Ezeket a cikkeket nyújtófával körülbelül fél cm vastagra nyújtom.





A széles feléről indulva, két szélét mindig picit kifelé húzva, szorosra tekerem, végül meghajlítom.





Egy tepsit kibélelek sütőpapírral (jelen esetben zsíroztam, éppen elfogyott a sütőpapír itthon),



és a kifliket felsorakoztatom.
(Itt történt a hiba, ugyanis mire kettőt elhelyeztem a tepsin, megállapítottam, hogy nem fog mind ráférni. Mivel a tészta nagyon könnyű, puha lett, nem akartam áttenni őket másik sütőlapra, nehogy megsérüljenek, így az egyetlen megoldás az maradt, hogy közel rendezgettem őket egymáshoz.)






Tetejüket ecset segítségével megkenem langyos tejjel,





majd megszórom reszelt sajttal.
180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöm őket.







Ahogy a képen látjátok, egészen csinosra sikerültek volna, ha nem kelnek össze a fent említett okok miatt. De jelentem, az íze, állaga hibátlan :).